Szepetnek története

 

Története a régészeti ásatások leleteinek tanúsága szerint a Kr. e. 8. évezredig nyúlik vissza. Azóta lakott hely. A Kisperházi -dűlő, Bánfa-puszta és a katolikus templom területén fellelt csiszolt kőbalták, építmény-maradványok, anyagedények az őskori és ókori jelenlétet jelzik. A római kor emlékét őrzi a belmajor területén talált római pénz, a temetővel szembeni részen épületre utaló leletek. A honfoglalást megelőző időszakban a frank, szláv birodalom szerves része lehetett. A salzburgi érsekséghez tartozott, a korai kereszténységre utal a Szent Vid névvel jelzett terület, amelyet 1880-ban még lejegyzett Bokányi György. A honfoglaláskor Bulcsu törzsének volt szálláshelye a környékkel együtt. A besenyők itteni létéről legenda és egy drinápolyi levéltárban lévő irat utal, mely szerint Bajcsa vezér az erdő és a mezők közti területet besenyő nyelven forrásvíznek nevezte.

Szent István király idejében alapították a szepetneki plébániát, mint hittérítő központot, s templomot is építettek.

Első latin nyelvű írásos emléke Theobold püspük pápai követ okiratában található:

Scepethnuc, 1184-1188 (Veszprémi Érseki Levéltár).

A régi írásokban Zepetnuk, Zepetnek, Szepetnuk néven szerepel. Szláv jelentése: patak, forrás (vízesés), amelyekben bővelkedik a vidék. Pais Dezső még egy, szintén a szláv szócsaládban mutatkozó „töltés – – töltésút, jelentéshez kapcsolja, és harmadikként a természetes emelkedés, halom, domb értelemben /1934-ben/ – nyilván a középkori úthálózat sem a „posványon” át vezetett a Molnári-Kotori révhez, s tovább Zágráb, dél és nyugat felé is.

Római katolikus egyházáról már a XII. századtól vannak adatok, majd a püspöki falu plébániájához tartozó oktatásról is. Igen nagy tizedbeszedő és esperesi székhely volt.

A település első, ismert földesurai (Szepetneki) János és fiai voltak, a dűlő- és településrészek neveiben ma is jelölve /Pál- Pál úr háza = Nagyperház, Kisperház, Mikics- Mike = Mikefalva, Mike /1342-ben Pál országbíró irata így említi:’zepetnek-i Myke fia: Péter és Lőrinc fia: Mihály királyi emberek. A Szepetnekhez tartozó Bánfa írásos említése 1389-ből való, birtokcsere kapcsán Bánkfalvaként. Zepetnek nevű családok a honfoglaláskor telepedtek le Zalában, s mindig volt védelmi szerepük. A földrajzi név, a családnév köti össze a két, egymástól távolabb tévő zalai települést /Szepetnek és Szepetk/.

A legnagyobb birtokos a veszprémi püspök volt 1390-ig. A birtokosság változásai mellett azonban egyértelmű, hogy Szepetnek a középkorban virágzó mezőváros volt. 1325-ben Károly Róbert heti vásárt engedélyezett szombati napon. 1435-től nőtt a vásári napok száma, és az oppidum gazdasági, egyházi jelentősége. A reformáció hatása ennek és katonai szerepének is köszönhető.

Már Mátyás király korában a bécsi egyetemre beiratkozott hallgatók között van Szepetneki István (1466), Szepetneki György (1489). Szepetneki Gáspárról tudható, hogy az 1554. évi Canonica Visitatiot / 1554-ben iskola működött itt / mint őrkanonok végezte el Zalában. Előtte a veszprémi vár elfoglalásakor rabszolgaságra fogták a törökök. Szabadulása után lett ismét a veszprémi egyházmegyei látogatások fontos személyisége. Szepetneki (Sepetniky) András is a bécsi egyetemen tanult 1546-ban. Egy időben élt és már tanult arról a Szepetneki Jánosról, aki a hitéért 1555-ben mártírhalált halt, Bátorítás halál ellen című énekes verse irodalom- és zenetörténeti jelentőségű.

Ez már az az időszak, amikor Szepetnek előbb a Kanizsaiak, majd a Nádasdyak tulajdona lett. Az uradalmi gazdaságok jelentősek voltak Szepetneken, Mikefalván, Bánfalván. Lendvával, a Bánffyakkal is erősödött a kapcsolat: a végvári küzdelmek és a reformáció miatt. A török elleni küzdelmekben Szepetnek sorsa összefonódott Kanizsa sorsával. Kanizsa védelmére álltak a falu lakói közül a legtöbben, vagy meghúzódtak a környék nehezen megközelíthető részein, kapcsolatban állva Zrínyi hadaival.

A török idő a középkori gyors fejlődést megállította. Ezen hosszú évszázad végére Szepetnek puszta lett. Megmaradt lakói a környező hegyekben, erdőkben s a Mura túloldalán találtak menedéket. A törökellenes küzdelmekben a Muraköz és a Muravidék területén, a Kanizsa környékén szervezett csapatokban is részt vettek a szepetnekiek, a Sormás-Szepetnekről való törökök elleni nagy csatáról leírások is vannak.

Az 1695-ben kiadott Szepetneki Pátens különleges jelentőségű kiváltságszerződés. Tanúságai szerint a magyar és horvát újratelepülők erdőirtási, építkezési, stb. lehetőségeket, a jobbágyterhek alóli kiváltságokat kaptak a fegyveres szolgálatért. 1696-ban a király mentesítette a Szepetnekre betelepült végvári /magyar, horvát, szlovén/ katonákat a katonai beszállásolás alól.

A „szepetneki hajdúk” küzdöttek Temesvár alatt. Ők és közvetlen családtagjaik újranépesítették Bajcsát, Zákányt (pl: Kapitány Mihály), Őr(tilos)t és a Légrádi-hegy egy részét. Leginkább a kiváltságaik megcsorbítása miatt kényszerültek elhagyni Szepetneket.

Ez után gyors népességnövekedés és gazdasági fellendülés következett. Gabonatermesztése, szőlőművelése mellett kiemelkedett az állattartása – főleg a muraközi lovak tartásával. Utóbbiak által vált nevezetessé a birodalom minden része felé irányuló lovas-szekeres kereskedés, fuvarozás.

 

A XVIII. századtól a Batthyány család a legfőbb birtokos. Keményen bánt a község népével. A kiváltságok egyre nagyobb megnyirbálása miatt hosszú pereskedés és elvándorlás is következett. Azonban a majorsági gazdálkodást nagy erővel s eredményesen fejlesztették. Kiemelkedő volt az uradalmi juhászat. 1757-ben Németújvár környékéről német ajkú, evangélikus vallásúak áttelepítése történt.  Újra jelentős gazdasági, közigazgatási központ lett Szepetnek. Új utcák nyíltak. Kialakult a faluban az a gazdálkodás és életmód, amelyet azóta is a kitartó szorgalom, a rend, a tudás és a kulturális sokszínűség jellemez.

A XIX. század elejétől-közepétől a kézművesség, a mesterségek nagy száma, sokfélesége mutatható ki (több asztalos, bognár, kádár, kovács, takács lakott a faluban). /Napjainkban is nagy értéke van a mesterembernek az itt élők körében. /A reformkor hatását növelte a két elemi iskola/ római katolikus, illetve evangélikus egyházi fenntartású – utóbbiban német nyelvű oktatás folyt. Többen nemcsak mesterséget, szakmát tanultak, de gimnáziumban, polgári és kereskedelmi iskolákban, sőt felsőfokú intézményekben is tanultak.

Szepetnek az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc idején is jelentőséggel bírt. Királyi Pál őrnagy a népfölkelés központjává tette. Innen vezette Gáspár András oldalán a Muraköz felszabadítására, Kotori felé csapatait. A szabadságharc szepetneki résztvevőinek nevét a neves személyiségek közt ismertetjük.

A XIX. század második felétől az iparosodás, a közeli vasút adott új foglalkoztatást. Közben a mezőgazdaságban is új ágazatok alakultak ki. Uradalmi téglagyár működött az 1850-es évektől. Nőtt a népesség. nőtt az iskolázottság. 1856-ban még egy jelentős német ajkú, evangélikus vallású áttelepülés volt Lotzmannsburgból /Locsmánd/. Wéber Sámuel lelkészt követve több család érkezett ismét. A század végén már „német falunak” emlegették a községet.

Szepetneki specialitás, hogy a „drótosok”: távirdai-és telefonhálózatot építő munkások nagyon fontosak lettek (még napjainkban is). Fiumétól Erdély keleti széléig ők építették a hálózatot, lettek világlátottakká. A szepetneki hajdinások hasonlóan nevezetesek: a hajdinatörők és a hajdina-kereskedők, az asszonyok sajátos háziipart hoztak létre. A megélhetés, a jobb lehetőségek reményében sok gazda csatlakozott a kiskanizsaiakhoz, Szlavóniába települve 1890 körül. Mások a távirdai, postai hálózatban kaptak megbízatást, s Zágrábban, a fővárosban és szerte az országban éltek-élnek tovább családjaikkal.

A XIX. század második felében elindult a polgárosodás. Gazdasági és civil szervezetek jöttek létre: 1880 Szepetneki Egyesült Ipartestület, 1880 új evangélikus iskolaépület, 1882 postahivatal, 1883-as jelentésben Szepetneken 30 iparostanonc van, 1891-ben Önkéntes Tűzoltó Egyesület, amelynek hivatalos bejegyzése 1895-ben történt, 1892-től  kisgyermek menedékház / óvoda /, 1896 megkezdődnek a vasútépítés előmunkálatai /Nagykanizsa – Szepetneken állomással – Alsó-Lendváig, amely a háború miatt nem épült meg/, 1895-től Gyóta-puszta majorsági gazdálkodásának létrehozása, a belmajorban és Bánfán gazdasági fejlesztések, 1900 az új katolikus iskola épületét átadják, térségi közigazgatási és oktatási  szervezetek centruma lesz a község, 1901-től tejszövetkezet működik, mértkegység hitelesítő központ, dél-zalai méntelep jön létre az új fajta Nóri lovak tenyésztésére, új faluközpont és új utcák épülnek, 1905 Polgári Olvasókör, 1911 takarékszövetkezet,kaszinó működik, kulturális események, közösségek vannak, aratóversenyeket tartanak.

A XX. század nagy történelmi viharai sem kerülték el a települést, a falu lakóit. Az első nagy világégés nemcsak emberi áldozatokat követelt. Gyakran állomásoztak itt magyar, cseh csapatok. Kihelyezett hadikórház működött a faluban. A harctéren és a hátországban is helytálltak. A hősökre az 1935-ben a falu filléreinek összegyűjtésével létrehozott és avatott szobor és felirata emlékezik.

A be-és kivándorlás is jellemző volt. Az 1700-as években még csak egy „czigán kovács” élt itt, s a nagy háború végén hat-nyolc család népessége vándorolt ide. Néhányan a faluból Amerikába indultak. A távirdai hálózatépítők pedig nagy távolságokat járták be: többen mentek el, s néhányan visszatértek.

Trianon óta „határsávi” falu lett Szepetnek. A két háború közti időszakban nőtt a népesség, de nagyobb lett a szegény néprétegek aránya, létszáma is. 1925-ben megépült a „kultúrpalota”. Építészmérnöke Szeghalmy Bálint /1889. Nagyvárad – 1963. Deggendorf/. Tovább fejlődött az 1905-ben alakult Polgári Olvasókör. Gazdaköri tanfolyamok indultak. Pezsgő kulturális élet folyt a dalárdákban, színjátszó körökben, egyesületekben, egyletekben (Balázsovits Gyula evangélikus tanító s több evangélikus, római katolikus pap, tanító s a falu személyiségeinek irányításával).

1928-ban adták át a szepetneki telefonkörzetet. 1930-ban kiépült a Nagykanizsa-Szepetnek közti út.

Nem volt viharoktól mentes a II. világháború korszaka. A háború helyi áldozatokat, veszteségeket követelt, s nemcsak a harctéren. A helyi németség egy része az utolsó hónapokban Németország – Ausztria felé indult, keveseknek sikerült visszatérni. A majorokban a kanizsai internáló-táborok foglyai is dolgoztak. Egy családot Auschwiztba deportáltak. 1945. április 2-án érkeztek a szovjet s bolgár csapatok. A német egységek visszavonultában robbantásos kár keletkezett az iskola épületében. Egy személyt innen vittek a Gulágra. 1945 ugyan a háború vége, de sok fájdalommal, zűrzavarral és reményteli újrakezdéssel is volt tele.

Igencsak változatos a háború utáni időszak: megalakult a Nemzeti Bizottság, elindult a demokratikus alapú fejlődés, a földosztással nincstelenek jutottak megélhetéshez. Az iskolákban folytatódott az oktatás. l946-ban már az óvoda ismét működött. Ugyanakkor megkezdődött a volt volksbundisták internálása, pere. Úgy tűnt, hogy az új viszonyokat a szepetnekiek türelemmel, szorgalmasan alakították. A politikai, társadalmi, gazdasági konfliktusok halmaza azonban 1948-től fokozódott. A két iskolát államosították, összevonták. A Felvidékről magyar családokat telepítettek át Szepetnekere.1950-ben „a nemzetközi helyzet fokozódásával „a falu biztonsági zóna lett. Betonbunkerek építésére katonákat telepítettek. A falu a szigorú határsáv része lett.1950. június 23. hajnalán a határövezetre kiterjesztett rendőri és ÁVH-s akció keretében megbízhatatlannak minősített személyeket és családtagjaikat telepítettek ki alföldi munkatáborokba. Közben megalakult a tanács, három termelőszövetkezetben dolgoztak a más-más földművelő réteghez tartozók. Állami gazdaság, gépállomás, Chinoin-gyár kihelyezett telephelye működött. Örültek az artézi kutaknak /1953/, a villany bevezetésének és az autóbuszjáratoknak / 1954 /. A cselédházak felszámolásával a családokat a faluba telepítették Bánfáról, Gyóta-pusztáról az internáltak, kitelepítettek házaiba.

A nehézségek és a sérelmek ellenére az 1956-os forradalom napjai viszonylag békés módon folytak. Röviden összefoglalva: Az események 1956. október 26-án, pénteken délután kezdődtek. Nagykanizsáról a gépgyár teherautójával olajmunkások érkeztek. Híreket hoztak a városból. Végigmentek a falun, leverték a tanács, a körzeti megbízott rendőr épületén elhelyezett táblákat. S a helyiek „instruálása „történt, hogy mit és hogyan csináljanak. Egy helyi a tanács ablakait törte be. Másnap táblákat, címereket, zászlókat semmisítettek meg. Késő délután békés tömeggyűlés volt. Megalakult a helyi forradalmi bizottság. Felállították a helyi nemzetőrséget. Megalakult a Községi Nemzeti Bizottság. Fő témái: – a tszcs-k feloszlatása /kettő feloszlott, egy nehézségekkel, de megmaradt/ – élelmiszer-szállítmányok Budapestre juttatása /három teherautónyit gyűjtöttek, s október 31-én fel is vitték a fővárosba./ Miként történt, nem tudjuk, de az iskolában megsemmisítették a felnőttek esti iskolájának anyagait. Ekkor a tanács, a párt tagjai féltek és bujkáltak, néhány nap múlva pedig a helyi események szervezői, résztvevői. Többen elhagyták az országot. A rendcsinálás megkezdődött, kihallgatásokkal. Majd egy főt rövidebb börtönbüntetésre ítéltek/Szerémi Zsolt/. Sipos János /Pixi/ hosszabb ideig volt börtönben.

Valós fegyveres szervezkedése nem volt /Hornyák Tibor közreadásában emlékszik vissza az ’56-os eseményekre, s arra, hogy Nagy Imrét a kivégzése előtt milyen körülmények közt látta/.

Konszolidáció, újabb fejlődés következett. A termelőszövetkezetek újjászerveződtek. Az urbanizáció és hatásai jelentősek.

Mindez a személyes élettörténetekből és a falu népességi, gazdasági közigazgatási, oktatási, kulturális tényadataiból lassan történelemmé válik.

A XX. századi történet kutatása és feldolgozása még tart.

Igen nagy azoknak a száma, akik gyermek-és ifjúkoruk után iskolázottságuk, munkájuk miatt az országban s a világban másutt élnek. Jelentős azoknak a száma is, akik életük egy szakában falunkban éltek, tevékenykedtek.

Mindannyian szepetnekiek vagyunk: magyarok és horvátok. németek, romák élünk együtt – tisztelve a múltat, alakítva a jelent, hogy a jövő nemzedéke is Szepetneken szeressen élni.

Összeállította: Sóstainé Márfi Ibolya

Irodalom:

– Bokányi György: Szepetnek néprajza és története, kézirat, 1880.

– Egyed Gábor: Szepetnek története, kézirat, 1934.

-Dr. Jáni János: A Somogy – Zalai Evangélikus Egyházmegye és gyülekezeteinek története. Bp., 2005. Somogy – Zalai Evangélikus Egyházmegye.

– Szöveg- és forrásgyűjtemény Szepetnek történetéhez / A régmúlttól a XIX. század végéig / Sóstainé Márfi Ibolya – www.sulinet.hu/oroksegtar/data/ …Szoveg-

– viszavízsodor: Akasztás futószalagon = Hornyák Tibor közreadása, Magyar Keresztény-demokrata Szövetség, 2012. március 9.

 

Neves alkotói:

Németh Ferenc

fafaragó népi iparművész:

 
1950. november 14-én született Petriventén. A fafaragást részben a fás szakmájának és az innét jövő fa szeretetének köszönheti. 1972-től foglalkozik fafaragással.

A kezdeti próbálkozások, majd egyre gyakoribb bemutatkozás a közönség előtt (hol egyéni, hol egyesületi szinten) az elismerések, részben sikerek tükrében, mindig bizakodóvá, ösztönzővé tették. Hazai munkái széles kört érintenek, de hagyott vésőnyomokat a határainkon túl is. pl.: Horvátország, Ausztria, Németország, Hollandia, Franciaország.

Tagja több fafaragó egyesületnek, köztük a Zala Megyei Népművészetinek is.

Gyakori látogatója a nyári táboroknak és kiállításoknak.

Díjai:

1974 Savaria

1977 Tungsram Fesztivál

1996 Közművelődési Nívódíj

1997 népi iparművész cím

 

Fő profija: plasztikák kis és nagy méretben, használati tárgyak, emlékművek, hidak, rönkbútorok, szabadtéri játékok, kopjafák, kapuszerkezetek, nyári pihenőházak. Jelenleg Szepetneken lakik a Királyi Pál u. 5. szám alatt, ahol műhellyel és bemutató teremmel rendelkezik.

Irodalom: Zala Megyei Népművészeti Egyesület = www.zalanepmüveszet.hu/tagsagunk/

Zsovár Anita szövő népi iparművész

Zsovár Anit civilben a kanizsai Batthyány Lajos Gimnázium matematika-fizika szakos tanára, aki gyönyörű alkotásaival mutat példát arra, hogy a reáliák felől is lehet érzékenyen és fogékonyan közelíteni az élet dolgaihoz.

A népművészet szeretete, a kézművességhez való vonzódás vele született, s talán a gyapjú puhasága, melege, formálhatósága érintett meg leginkább. A Zalai Népművészeti Egyesület által szervezett 1993-as szövő táborban ismerkedett meg a szövés alapjaival.

Meghatározó élmény volt számára az első munkadarab levágása a keretről, s az összeállítása.

Már akkor úgy gondolta: segítenie kell abban, hogy minél többen megismerjék az alkotás örömét és a népi szövés értékeit. Így magasabb szintű tanulmányokba fogott, hogy elsajátítsa a csíkos és szedettes mintákat, továbbá az erdélyi festékes szőnyegek szövési technikáit. Zsovár Anita 1995-ben szerzett alapfokú szövő szakoktató képesítést, majd nem sokkal később középfokú szövő szakkörvezetői bizonyítványt, s azóta vezeti a Hevesi Sándor Művelődési Központ szövőszakkörét, mely immár a szövőműhely nevet viseli. Ott egyébként nem csak a haladókra figyelnek, hiszen évente indítanak kezdő szövőszakkört is.

S mivel a szövőműhelyesek nem tétlenkednek, legszebb alkotásaikból minden esztendő augusztus 20-án nagyszabású kanizsai kiállítás nyílik, ezzel zárják le az éves munkát. Anita munkahelyén, a Batthyány gimnáziumban, aztán a HSMK-tól kölcsön kapott keretekkel rendszeresen szőnek az érdeklődő diákokkal, s büszke arra, hogy remekbe szabott tarisznyák, párnák, hátizsákok és mellények születnek a gyerekek keze alatt.

„Csak azt az értéket érdemes újratanulni és továbbadni, amely képes hidat építeni a múltból a jelenbe, a megváltozott életkörülmények között is együtt tud élni az emberekkel, s amit használni tudunk“ vallja Anita, aki másfél évtizede tagja a Zalai Népművészeti Egyesületnek, s rendszeresen részt vesz megyei és országos kiállításokon. Két szőttese jutott el a budapesti Néprajzi Múzeumban megrendezett XII. Országos Népművészeti Kiállításra, egy szőnyege volt jelen a következő évin, s három alkotása a XIII-on, az Iparművészeti Múzeumban. 1996-tól rendszeresen zsűrizteti a munkáit, élete álma 2002-ben teljesült, mikor is megkapta a népi iparművész címet.

Szövőmestere és tanítója Bordácsné Kishonti Erika volt, s a szakmai munkájában sok segítséget kaptam Kiss Preisinger Annától. Szeretné ugyanazzal a szeretettel, önzetlenséggel, alázattal és segítőkészséggel továbbadni a tudást, ahogy ők tették, és teszik ma is a tanítványaikkal.

Anita szerint van valami megnyugtatóan ősi abban, ahogy évezredes mozdulatokkal kialakulnak a minták a keze alatt. Vallja, hogy a jövőt nem lehet építeni a múlt hagyományainak ismerete nélkül. Életének immár tizenöt éve szerves része a szövés tanítása és maga a szövés, amely nélkül – úgy érzi – már nem tudna meglenni. A Dr. Mező Ferenc Gimnázium galériájában a kanizsai népi iparművésztől faliszőnyegek, párnák, tarisznyák, mellények, kabátok és karmantyúbabák láthatók, s a csíkos és szedettes népi mintakincs, valamint az erdélyi festékes szőnyegek hangulata hatja át a nívós kiállítást. Anita lelkéhez az utóbbiak állnak a legközelebb, mint a népi textilek legrangosabb gyapjú szőttesei.

Irodalom: Zala Megyei Népművészeti Egyesület = www.zalanepmüveszet.hu/tagsagunk/, Medgyaszay Ház szovomuhely.hupont.hu /Örök értéket képviselnek = Zalai Hírlap Online 2014. január 28.

 

A falu közössége nagyra tartja mindazok munkáját, akik a falu fejlődését kiemelkedően segítették:

– Pék József segédjegyzőt, majd körjegyzőt (az 1956-os zalai események egyik kiválósága);

– Pfeiffer György, Zalai Tibor, Papócsi Zoltán amatőr képzőművészeket;

– Szantner János szabómestert, aki a helyi németség tárgyi emlékeinek gyűjtője is volt;

– Balázs Gézát, Sóstai Istvánt a termelőszövetkezeti munkájukért;

– Baráth Zoltán postamestert, aki mozigépészként is a helyi kultúra egyik szervezője volt;

– a római katolikus és evangélikus lelkészeket; dr. Jáni Jánost az evangélikus gyülekezet történeténekének megíróját;

– Dobó László színjátszó csoportjait;

– a pedagógusok közül gyakran említett Szalai, Bálint, Kovács, Németh, Zsovár házaspárokat;

– Poszaveczné Arany Ida évtizedeken át tartó kórusvezetői munkáját;

– dr. Nagy Árpád háziorvosi emberszolgálatát;

– dr. Tóth Géza állatorvost, aki egyben a gazdakör és „ökör-kör” programjait is szervezte;

– Sóstainé Márfi Ibolyát (nyugalmazott igazgató), aki az ÁMK létrehozását, működését megalapozta, helytörténeti kutatásaival is szolgálta a falut,

– Markács Zoltánt a helytörténethez kapcsolódó magángyűjteményéért.

– Dr. Nagy Árpádné és Grabant János polgármestereket, akik a rendszerváltozás utáni önállóság és sokféle fejlődés elősegítői, irányítói voltak.

 

Gyakori a közbeszéd a falu első számú vezetőiről, a bölcsődéről, az óvodáról ugyanúgy, mint a kiflit sütő, régi ízeket őrző és kézimunkázó asszonyokról, a futballcsapatokról és a nagy sokaság miatt itt fel nem soroltakról, akik Szepetneken éltek vagy élnek, s még családtagjaik is falunkat segítik.

 

Neves személyiségei:

 

Szepetneki János: ? – 1555

A reformáció korai időszakának hitterjesztője és énekszerzője. Hitéért mártírhalált halt. Számunkra különös jelentőséggel bír, hogy a magyar irodalomtörténet és zenetörténet is kiemeli munkásságát.

A legtöbb tanulmány „Bátorítás halál ellen” című énekével kapcsolatos, melyet 1555-ben írt a „Szamos mentében”.

Művei több énekeskönyvben és kódexben fennmaradtak, s ma is a református és evangélikus egyházi énekeskönyvekben szerepelnek: pl: Mikor meggondolom e világ dolgát…; Hagyjátok…; Szükség minékünk.

Neve – a kor szokásai szerint – származási helyére utal.

Életének és munkásságának kutatása folyamatban van.

 

PALATIN SIMON /Simun Palatin/

/1788, Malomháza – 1840, Szepetnek/

Tudós pap: fordító és nyelvész, irodalmár.

Szepetneken plébános volt 1823 és 1840 között. Az ide való helyezésében nyilvánvalóan közrejátszott az, hogy a magyar nyelv mellett horvátul és németül is beszélt, s a latin nyelv használata is természetes volt számára. 1811-ben szentelték pappá Szombathelyen. Szentpéterfán képlán volt 1812-1814-ben, 1821-1822-ben Zalaszentgyörgyön volt plébános.

Palatin Simon tudós papként a horvát nyelvtan és irodalom megalapozójaként különösen jelentős.

Vergiliust fordította és illusztrációkkal látta el. Az első oldalon Vergil iust ábrázolja babérkoszorúval a fején, dátuma: ” 1818 Die 26 Octobris ” A kézirat 188 oldal, horvár csa nyelven íródott számos kaj interpolációval, mint amilyent még ma is használnak a nyugat-magyarországi és a Zala megyei, valamint a horvátországi kaj-horvátok.

A kéziratot dr. Zvonomir Bartolics ismertette és tette közzé a 2000-ben Ausztriában, horvát nyelven megjelent könyvében. A rég elveszettnek hitt fordítást Szombathelyen Pável Ágoston iratainak hagyatékában találta meg.

Palatinus Simon a h o r v á t n y e l v t a n írója, valamint a “vasárnapi prédikációk” fordítója is.

Munkásságáról horvát nyelven vannak ismertetések.

A szepetneki temetőben az Emlékezzünk elhunyt lelkipásztorainkra márványtáblán Palatinus Simon neve is szerepel.

Irodalom:

Simun Palatin: Horvatcki Virgilius-Zvonimir Bartolics ismertető tanulmányával, a nyomtatott változat és a kézirat teljes közlésével, horvát nyelven, 2000, Burgenlandi Horvát Tudományos Intézet.

 

Kardos (Keresztelő) János:

  1. február 13. Norsincz – 1873. augusztus 12. Őrihodos

Evangélikus lelkész, írói és műfordítói munkásságával a vend irodalom kiemelkedő alakja.

Szepetneken 1830-1835 között volt evangélikus lelkész – soproni és bécsi tanulmányai után, felszentelését követően. a szepetneki időszak pályájának induló szakasza. Ö építtette 1832-1834 közt a templomhoz a tornyot. Már elkezdte a vend nyelvű énekeskönyv anyaggyűjtéseit (surdi Kuzmics István munkája is) könyvvé rendezni. Széles körű műveltségét jelzi, hogy a szepetneki gyülekezet német nyelvű volt. Őrihodoson munkálkodott haláláig.

Számos egyházi témájú könyvet írt. A vend nyelv kiváló ismerőjeként fordította a Bibliát, Vörösmarty, Arany és Petőfi műveit, énekeskönyveket. Maga is írt énekeket és verseket. Magyarból több ABC-s könyvet és énekes iskolai könyvet fordított vend nyelvre, s ezzel biztosította, hogy anyanyelvükön tanulhassanak a gyermekek.

 

 

 

 

 

 

 

Bokányi György:

  1. augusztus14. Söpte – 1893. március 15. Szepetnek

A nemes szülőktől származó róm. kat. pap először nevelő, majd káplán volt, Vas és Zala megyei helységekben.

  • 1855 májusától plébános Szepetneken.
  • 1867-ben a letenyei ker. esperesévé és a Zala megyei iskolai tanács tagjává nevezték ki. A népiskolai oktatás és a hitélet fejlesztéséért sokat tevékenykedett.
  • 1872-ben ő szentelte fel a letenyei Mura hidat.
  • 1876-ban tiszteletbeli kanonok lett.

 

Bertalan Vince:

  1. ápr. 19. Szepetnek – 1917. dec. 16. Rákospalota: pedagógus, pedagógiai szakíró.

Szepetneken született, itt élt gyermek-és ifjúkorában. A Ludovika honvédtisztképzőt két évi szorgalmas munka után otthagyta, hogy szíve vágyának engedve a tanítói pályára léphessen

A magyar népoktatás ügyében maradandó és nagy értékű munkásságot fejtett ki.

Segédtanítói minőségben Szepetneken kezdte pályáját, majd több faluban is volt segédtanító. Kántortanító lett a Zala megyei Hegymagoson. Ekkor kezdődött pedagógiai szakírói munkássága, a Népnevelő és az Iskola c. folyóiratokban jelentek meg írásai. Ezzel felhívta magára a figyelmet, olyannyira, hogy az új alapokra helyezett és szervezett tanfelügyelőségi adminisztráció vezetésére nevezték ki. “Vaszary hercegprímás beleegyezését adta, hogy az iroda vezetésére világi tanférfiú, más egyházmegyéből alkalmaztassék, amire eddig példa nem volt”

Mintaszerű adminisztrációt teremtett a tíz vármegyére kiterjedő főegyházmegyében, s az ezret meghaladó iskolák ügyét oly példaértékűen intézte és vezette, hogy több tanfelügyelőség fölkereste-okulás céljából.

Ezzel egy időben történt az esztergomi érseki tanítóképző gyökeres átszervezése. Az egyik tanári állásra a hercegprímás Bertalan Vincét nevezte ki, meghagyva a tanfelügyelőségi iroda vezetésében is. E kettős minőségben végzett sok munka mellett is írásaival, munkásságával a magyar iskolaügyet a közvéleményben, a szakmában, a sajtóban tevékenyen és eredményesen segítette.

Különösen sokat írt az alábbiakba: Magyar Állam, Népnevelő, Katholikus Tanügy, Egyházi Közlöny, Népiskolai Tanügy, Néptanítók Lapja, Tanító, Nemzeti Iskola, Esztergom, Dunántúl.

Önálló tanulmányai vezérszavai ma is az oktatási törvény címszavai, akkor ő az oktatási ellátás, feladat, fejlesztés, reform, szervezés, tankötelezettség kiterjesztése témákban írt és szervezett. De az agg tanítók menedékházát, a beteg- s egyéb biztosításokat is kezdeményezte. A magyar tanügy kiválóságainak életét és pályáját bemutató sorozatát is elkezdte.

Részt vett az Országos Katholikus Tanügyi Tanács megszervezésében. Tagja volt kezdettől a Katholikus Tanítók Országos Bizottságának, a Katholikus Tankönyvbíráló Bizottságnak, részt vett a katolikus iskolák tantervének és rendszabályainak munkálataiban.

 

„Egész életének munkásságát fényesen jellemzi az a keresztényi szeretettel teli megértés, amellyel a különböző felekezetű tanítók és iskolák érdekeit az igazi hazafias szellemben összeegyeztetni törekedett.”

=Népnevelő, 1918. jan. l3., köszönet a család leszármazottjának, Szentirmai Zsuzsannának a sok információ megadásáért.

 

Mihályfi Ákos:

1863.szeptember 02. Szepetnek- 1937. május 27. Budapest

Római katolikus pap, ciszterci szerzetes, villers-i apát, egyházi író, egyetemi tanár.

Apja: Mihályfi Bálint a szepetneki róm. kat. elemi iskola tanítójaként tevékenykedett.

Fia: Mihályfi Ákos római katolikus papként, egyházi íróként, egyetemi tanárként s rektorként jelentős életpályát mondhatott magáénak.

  • 1879-ben belépett a ciszterci rendbe.
    • 1886-ban pappá szentelték.
    • 1887-től ciszterci teológiai tanár.
    • 1906-1934 között Budapesten a lelkipásztorkodás-tan egyetemi tanára.
    • 1916-17 között rektor volt.
    • 1934-ben nyugdíjazták.
    • 1891-1928 között a Katolikus Szemlét szerkesztette.
    • 1921-1933-között a Szent István Társulat alelnöke volt.

Munkái közül a lelkipásztorkodás-tan kézikönyve kiemelkedő.

 

Az 1848/49-es forradalom-és szabadságharc dicső időszakában Szepetnek a népfelkelés szervező központja volt, Királyi Pál s a szepetnekiek részt vettek a Muraköz felszabadításában, a szabadságharc számos küzdelmében.

 

Királyi Pál:

  1. augusztus 10. Szepetnek – 1892. május 25. Budapest.

Újságíró, író, politikus, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jelentős személye.

Apja számadó juhász volt. A keresztségkor kapott neve: Királyi József, a Pál nevet a kecskeméti piarista tanintézetbe való lépésekor vette fel, majd a Királyi Pál nevet a Robot és dézsma c. írásától használta.

Iskolái: Szepetnek elemi, Nagykanizsa elemi és gimnáziumi, Kecskemét: tanítórend, tanított: Máramarossziget, tanult: Kolozsváron, majd a rendből kilépve 1840-től Pesten jogot.

Joggyakornok az 1843-44.évi országgyűlésen. A reformok híve lett Széchenyi, Kossuth, majd Deák oldalán. Példaképe Deák Ferenc volt, előkészítője a kiegyezésnek, majd a Deák-párt jegyzőjeként lett Zala megye országgyűlési képviselője.

  1. október 7. és 17. között Szepetneket, Letenyét s a szomszédságban lévő 14 községet járta be, a népfölkelést szervezte. Részt vett Kanizsa, majd a Muravidék felszabadításának harcaiban, az 1849-es tavaszi hadjáratban. Őrnagyi kinevezést 1849. május 25-én kapott.

Majd a Hadügyminisztérium katonai osztályának helyettes főnöke lett. 1850-1856 közt büntetésül a császári seregben közlegényként szolgált.

1856-tól Pesten telepedett le.

Munkássága: az újságírói, a képviselői, kulturális területeken ekkortól teljesedett ki, vált igen sokrétűvé. Haladó szellemű, szülőföldjét mindig szerető képviselő volt. Választási és beszámoló körútjain is példamutató hazafi volt.

Emlékét Szepetneken felállított Emlékoszlop (1992, Németh Ferenc helyi alkotó), a Királyi Pál ÁMK, a Királyi Pál Kulturális Egyesület, az ÁMK aulájában 1994-ben avatott bronz szobor (alkotója: Szabolcs Péter), a róla elnevezett utca, valamint a március 15-i és a Királyi Pál Napok rendezvényei őrzik.

Irodalom:

– Sóstainé Márfi Ibolya: Pásztorfi a parlamentben. Királyi Pál élete és munkássága = www.sulinet.hu/oroksegtar/data/,,,/Pasztorfi…

– Emlékkiállítás és felajánlás Királyi Pál évfordulója alkalmából = zaol.hu

– Emlékkiállítás és adományozás Szepetneken – Kanizsa TV = www.kanizsatv.hu/hirek/…/emlekkiallitas

 

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc szepetneki résztvevői:

  • Andalics János
  • Benkovics Péter
  • Bicsák István
  • Bogatin János
  • Borsos János
  • Dani Ferenc
  • Fuchs János
  • Fülöp Ferenc
  • Grabant István
  • Hajdinák József
  • Harangozó Ferenc
  • Hemmer János
  • Hitter András
  • Horváth István
  • Hütter János
  • Kalinits Ferenc
  • Királyi Pál őrnagy (hírlapíró) és személyi szolgálatában: Hémár András obsitos
  • Kovács István földműves
  • Kresznár János 19 éves földműves
  • Lakics Ferenc
  • Lukács György
  • Málek János
  • Medl András
  • Minarics József 19 éves földműves
  • Molnár János 19 éves földműves
  • Niklesz Ferenc 19 éves földműves
  • Pusztai János, földműves
  • Szobolits István 19 éves földműves
  • Terdi János
  • Veber András 19 éves földműves
  • Vukits István 19 éves földműves

Irodalom: A szabadságharc zalai honvédei 1848 – 1849 / szerk. Molnár András /. Zalaegerszeg, l992.

 

Varga Ottó

  1. november 22. Szepetnek – 1969. június 14. Budapest

Matematikus, egyetemi tanár, az MTA tagja, Kossuth – díjas (1952).

Apja: Varga Imre evangélikus lelkész volt Szepetneken 1909-1910-ben rövid ideig (előtte már volt segédlelkész is). Rendkívüli hatású szónokként maradt meg emléke.

Fia: Varga Ottó. A művelt család gyermeke később vált híressé. Tanulmányait egyetemi szinten Bécsben, Prágában végezte. 1933-ban matematikából doktorált 1934-35-ben a hamburgi egyetemen, ösztöndíjasként dolgozott. Majd a prágai egyetemen volt gyakornok, magántanár. Prága német megszállásakor (1939) nehézségei támadtak, Magyarországra jött.

A kolozsvári egyetemen kapott kinevezést, 1947-ben a debreceni tudományegyetem tanára lett. A modern differenciálgeometriai kutatások hazai elindítója volt. 1958-1967 közt az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem matematikai tanszékének tanszékvezető tanára. 1967: az MTA Matematikai Kutató Intézetébe került, a differenciálgeometriai csoportot vezette.

2009-ben Varga Ottó akadémikus emlékére Debrecenben nemzetközi konferenciát rendeztek, felavatták szobrát, kiállításon mutatták be életpályáját.

Irodalom: Kántor Sándorné: Varga Ottó = Pedagógusok arcképcsarnoka 2002. Hajdú – Bihar megye, Debrecen. 193 – 195. l. és Kántor Sándorné: Life and career of Ottó Varga / 2009 / – az előadó Kántor Sándorné / Kántor Tünde / elküldte …kutatás-felhasználás céljára.

Centenáriumi konferencia / TEK / – 2. rész – 2012. nov. Tamássy Lajos: Visszaemlékezés Varga Ottó és Rapcsák András professzorokra = www.youtube.com

 

Rohrböck Jenő

/1930, Budapest – 2014, Szepetnek/

Fafaragó népi iparművész.

Szepetneken életének utolsó közel két évtizedét töltötte. 2001-ben önálló kiállítással mutatkozott be a faluban, az ÁMK galériájában. Egy Dózsa György 1514 reliefet adományozott az ÁMK-nak. Később az IKSZT-ben rendezett kamarakiállításokon is láthatta a falu az alkotásait.

A főváros után hosszabb ideig Nagykanizsán élt és alkotott. Munkái közül kiemelendő a nagykanizsai temetőben található kopjafa, amely a 2. magyar hadsereg nagykanizsai ezredének állít emléket, valamint a Bolyai-relief, amely az iskola névadójának tiszteletére készült.

Országos és megyei díjak nyertese. Alkotótáborok résztvevője. Munkásságát a népművészet szeretete hatja át.

A Radványi Géza által rendezett, 1948-ban bemutatott Valahol Európában c. film egyik főszereplője /Mufurc/. Több filmszerepet követően a Hannibál tanár úr diákvezéreként jelent meg ismét a filmvásznon. A népművészet szeretete végig kísérte életét: a Déryné Tácegyüttes, majd a Kék Duna Együttes tagjaként. Dekoratőrként és kirakatrendezőként is dolgozott. Fafaragóként a Nagykanizsán töltött évek alatt vált ismertté. Zala, Somogy, Baranya megyékben alkotásai, ötvennél több kiállítása és az alkotótáborok őrzik munkássága emlékét.

“Egyszer már meghalt a Valahol Európában című film gyerek szereplőjeként. De az szerepjátékként történt, most végleg elment. Fákban örökített munkái emlékezetetőként velünk maradnak.”

Irodalom:

www.erikanet.hu/oldal

Egy fáradhatatlan fafaragó (k. v.) = Zalai Hírlap, 2001. 12. 27.

Horváth Tamás: Rohrböck Jenő emlékére = Kanizsa, 2014. 06. 16.

 

Mulasics László

www.artportal.hu

képzőművész, festő

Szepetnek, 1954. október 12. – Feketebács, 2001. július 16.

  • 1986 Magyar Képzőművészi Főiskola, festő szak.
  • 1986 Derkovits-ösztöndíj.
  • 1987 Kiemelt Derkovits-ösztöndíj, Landesatelier Künstlerhaus, Salzburg város ösztöndíja.
  • 1988: Károlyi-alapítvány, Saint-Paul-de Venice(Fr),
  • 1989: Smokay Alapítvány díja,
  • 1990: DAAD, Worpswede(D).
  • Alkotásairól, kiállításairól helyben
  • Videotalálatok:

Mulasics László Várfok Galéria

On Papor. wmv

youtube.com

 

Papócsi Ferenc

Szepetnek,1907. november 2. – Győr, 1991. szeptember 27.

Önéletrajzi regénye Aranymosó címmel jelent meg /Egy észrevétlen emberélet alcímmel/, s ebben gyermekkoráról is ír. Édesapja a m. kir. távirdánál dolgozott, 1914-ben Hatvanba helyezték, így a család és gyermeke az ország más területén élt, tanult, dolgozott tovább. Ferenc tanár. Nyugdíjba vonulása után a Horváth Endre Galériában volt teremőr.

Irodalom: Papócsi Ferenc: Egy észrevétlen emberélet = www.agt.bme.hu/balassi/papocsi